Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte el a Szentkirályi Fair Play Díjat a Nemzeti Vágtán

Átadták a Szentkirályi Fair Play Díjat az idén jubileumot ünneplő Nemzeti Vágtán. A legsportszerűbb résztvevő elismerésére alapított díjat Temerin lovasa, Nagy Arnold nyerte. A Hírös Vágtán győztesként befutó Szentkirály település ezúttal nem jutott a döntőbe.

Több ezer néző szurkolt hétvégén az elővágtákon dobogós helyezést elérő versenyzőknek az idén tizedik évfordulóját ünneplő Nemzeti Vágtán. A szeptember 15-17. között megrendezett budapesti versenyen 72 magyarországi és határon túli település lovasa mérkőzött meg.

A hagyományteremtő céllal alapított Szentkirályi Fair Play Díjat ezúttal is a legsportszerűbbnek ítélt versenyző kapta. A díjat az etikus versenyzést, a lovasversenyek szellemiségét és szabályait leginkább tiszteletben tartó résztvevőnek ítélik oda. A Hősök terén megrendezett lovas fesztiválon Nagy Arnold, Temerin lovasa nyerte el az elismerést, aki a Nemzeti Vágta során végig sportszerűen versenyzett. A döntőben a második helyen lovagolt, de Füzér lovasának lova a futam során kifelé dőlt, határeset volt, hogy lekeresztezés történt-e. Ezt Arnold sportszerűen fogadta, így a harmadik helyen végzett. A díjról egyöntetűen döntött a négytagú zsűri; Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta elnöke, Lázár Zoltán, a Nemzeti Vágta szakmai tanácsadója, Babochay György, a Nemzeti Vágta versenybíróságának elnöke és Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. társtulajdonosa.

A Nemzeti Vágta kecskeméti regionális előfutamán győztes Szentkirály, a tavalyi harmadik helyezést követően idén sajnos nem jutott a döntőbe.

„Az olyan versenyek, mint amilyen a Nemzeti Vágta is, közelebb hoznak minket, magyarokat egymáshoz, és megerősítenek bennünket abban, hogy együtt van helyünk Európában. Ezért is tölt el különösen nagy örömmel, hogy Magyarország piacvezető ásványvízvállalataként évek óta a rendezvény mellett állunk” – mondta el Balogh Levente, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. társtulajdonosa, a díj alapítója.

Céginformáció
A Central Europe Mineral Water Holdingot 2015-ben hozta létre a Karlovarské Minerální Vody Group-ot (KMV) tulajdonló olasz Pasquale család, illetve a Szentkirályi Ásványvíz tulajdonosa, Balogh Levente. 2015 márciusában a CEMW Holding tulajdonába került a Kékkúti Ásványvíz Zrt., majd azt követően 2015 áprilisában a Szentkirályi Ásványvíz Kft. is. A cégvásárlásokat követően Balogh Levente a CEMW Holding meghatározó kisebbségi tulajdonosa, valamint a társaság elnöke lett.

A Szentkirályi Ásványvíz Kft. és a Kékkúti Ásványvíz Zrt. egyesülésével létrejövő Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. Magyarország piacvezető ásványvíz- és üdítőipari társasága. A tulajdonában lévő Szentkirályi, Emese, Theodora Kékkúti és Theodora Kereki, valamint a forgalmazott Magnesia, S. Pellegrino, Acqua Panna és Perrier márkákon, továbbá az általa palackozott és forgalmazott Nestlé Aquarelen keresztül a cég egyaránt jelen van az ásványvizek, ízesített ásványvizek, valamint a szénsavas üdítőitalok piacán.

További információ:
Tóth Annamária
Flow PR
Mobil: +36-20-779-7001
E-mail: cemw@flowpr.hu