Híreink
Jelentősen bővíti gyártókapacitását az idén 30 éves Szentkirályi, annak az új üzemcsarnoknak köszönhetően, amelyet ma adott át Alessandro Pasquale és Balogh Levente a kormány képviselőivel közösen. A fenntarthatósági célok, a körforgásos gazdaság megvalósítása jegyében felépült gyáregységben kapott helyett az új, ultramodern gyártósor. A 2,8 milliárd forintos beruházás révén nemcsak az ásványvíz-palackozás kapacitása nő, hanem lehetővé…
Adományjegyeket ad minden PET-palack után, amit a standján kihelyezett automatákban visszaváltanak a futók A 38. Telekom Vivicittá Városvédő Futás hivatalos ásványvizeként a Szentkirályi idén a PET-palackok körforgását hívja segítségül, hogy két civil szervezetet támogasson. A díjnyertes ásványvízmárka április 22-23-án a futóversenyen résztvevő versenyzőket és nézőket arra kéri, hogy váltsák vissza ásványvizes palackjaikat, amelyekkel adományjegyeket gyűjthetnek…
Lezárult a Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozat pályázata, amely ezúttal a fiatal hazai divattervezők támogatását tűzte ki célul. A Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai együttműködésével létrejött program nyertese a közönség szavazatai alapján Csorba Kinga lett, aki 2023 januárjában elutazhat a divatszakma egyik legjelentősebb eseményére, a Milano Unica szakvásárra. Négy sikeres, sportolókat segítő évad után a…
A legkisebbek megfelelő hidratációjáról gondoskodik a Szentkirályi Baba Mama szénsavmentes természetes ásványvíz, amely tavasztól megújult csomagolással várja a vásárlókat. A csecsemőtápszer készítésére is alkalmas ásványvíz az első hónapoktól lehetővé teszi az anyukáknak, hogy biztosítsák a rendszeres folyadékbevitelt gyermeküknek és megelőzzék a babákra fokozottan veszélyes kiszáradást. A csecsemők és a kisgyermekek testének víztartalma jóval magasabb, mint…
A sport és a hidratáció témakörében indított közös pályázatot a Szentkirályi ásványvíz és az Egészségfejlesztő Minőségi Testnevelésért Magyarországon Egyesület általános és középiskolások számára. A kezdeményezés célja, hogy három kreatív feladat segítségével bővítse a tanulók vízfogyasztással kapcsolatos ismereteit, valamint felhívja a figyelmet a mozgás közbeni folyadékpótlás fontosságára. Az országos pályázaton garantált nyeremények, értékes fődíjak és különdíjak…
A 37. Telekom Vivicittá Városvédő Futás hivatalos ásványvize, a Szentkirályi egymillió forint adományt gyűjtött össze a március 27-én megrendezett futóünnep versenyzői segítségével a háború elől menekülők javára. A díjnyertes ásványvízmárka a Budapest Bike Maffia szervezetnek juttatja el az összeget, amely kezdetektől nagy szerepet vállal az Ukrajnából érkezők megsegítésében. A Telekom Vivicittá Városvédő Futás támogatójaként a…
A rövidpályás gyorskorcsolya és a műkorcsolya fiatal tehetségeit díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével létrejött első téli Szentkirályi Tehetségprogram eredményhirdetésén. A fiatal tehetségek kiválasztásában részt vettek a hazai rövidpályás gyorskorcsolyasport kiválóságai, a pekingi olimpiai arany- és bronzérmes Liu Shaoang és a bronzérmes Liu Shaolin Sándor. A támogatással az ifjú nyertesek egy lépéssel közelebb kerülhetnek…
A rövidpályás gyorskorcsolyázás hazai sztárjaival, Liu Shaoanggal és Liu Shaolin Sándorral rajtol el a Szentkirályi Tehetségprogram első téli kiadása. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával és a mentorként csatlakozó olimpikon testvérpár részvételével megvalósuló program a tehetséges fiatal sportolók karrierjének előremozdítását segíti. Az első téli évadban a 14-18 év közötti gyorskorcsolyázók, rövidpályás gyorskorcsolyázók és műkorcsolyázók jelentkezését…
Harmadik alkalommal rendezték meg a díjnyertes ásványvízmárka utánpótlássportolókat felkaroló kezdeményezését, amely a májusban meghirdetett közönségszavazással zárult. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával megvalósuló Szentkirályi Tehetségprogram célja, hogy előremozdítsa a fiatal tehetségek sportkarrierjét, hosszú távon pedig gyarapítsa hazánk olimpiai aranyérmeinek számát. A harmadik széria győzteseit áprilisban, egy rendhagyó online sajtótájékoztatón mutatták be a programban mentorként résztvevő…
A kajak-kenu, a vívás és az öttusa fiatal sportolóit díjazták a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével létrehozott Szentkirályi Tehetségprogram harmadik szériájának eredményhirdetésén. A tehetségek kiválasztásában hazai sportlegendák, Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó is szerepet vállaltak. A program segítségével a reménységek egy lépéssel…
Egy hazai egészségügyi intézménynek és egy segélyszervezetnek nyújt 40 millió forint összértékű pénzadományt a Szentkirályi Magyarország és a PepsiCo. A jelentős felajánlással a járvány kitörése óta nélkülözhetetlen munkát végző Országos Mentőszolgálat és az Ökumenikus Segélyszervezet működését segíti a két vállalat. A szakértők szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma zajlik hazánkban, a közelmúltban kifejlesztett vakcinának köszönhetően pedig…
A koronavírus-járvány miatt az elmúlt időszakban nagyot nőtt az online élelmiszer- és ételkiszállítás jelentősége. Az elmaradt éttermi vacsorákat, a közös bevásárlásokat sokan online házhozszállítással igyekeznek pótolni. A NetPincéren a vásárlók az ételrendelés mellett az esti snackekről és a heti italadagjukról is gondoskodhatnak: a Szentkirályi Magyarország saját üzletet hozott létre a NetPincér felületén, elérhetővé téve a…