Kelemen Roland nyerte a fenntarthatósági különdíjat a Bocuse d’Or budapesti döntőjén
Budapest, 2020. február 7. – Kelemen Roland, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje büszkélkedhet a S.Pellegrino Fenntartható Gasztronómia Különdíjával, melyet első alkalommal adtak át a Bocuse d’Or séfverseny budapesti válogatóján. Az első helyen Veres István végzett, így ő képviselheti hazánkat a verseny európai fordulójában Tallinban.
Hat kiváló csapat mérte össze tudását február 5-én a világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyének magyarországi döntőjén. A közel hatórás megmérettetés során a séfek fürj, kacsamáj, pisztráng és fejeskáposzta felhasználásával készítettek el egy hústálat és egy haltálat.
A környezettudatosság kiemelt jelentőséget kapott a budapesti döntőn. A versenyt évek óta támogató S.Pellegrino idén először különdíjjal jutalmazta azt a séfet, aki leginkább képviselte a fenntarthatóságot az alapanyagok terén és a főzés során keletkező hulladék csökkentésével. A díjat Kelemen Roland, a Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje vehette át. A hajdúszoboszlói versenyző csapatával összesítésben a rangos megmérettetés második helyezettjeként végzett.
Fontos számunkra, hogy a társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett versenyzők megfelelő elismerésben részesüljenek. Ennek érdekében már tavaly létrehoztunk egy különdíjat a S.Pellegrino Young Chef versenyen, idén pedig a Bocuse d’Or séfjeinek is szerettünk volna kedvezni. Reméljük, hogy az elismerésekkel a konyhaművészet iránt érdeklődők figyelmét is felhívjuk a társadalmilag felelős gasztronómia jelentőségére
Emelte ki a díjat átadó Stefania Cugerone, a S.Pellegrino Észak- és Közép-Európáért felelős területi menedzsere.
A zsűri a döntés során számos fenntarthatósági szempontot megvizsgált, többek közt a takarékosságot, a szelektív hulladékgyűjtést és a nem újrahasznosítható műanyagok használatát is. A díjazott csapat séfje, Kelemen Roland az ikonikus olasz márka jóvoltából elutazhat a március 28-30. között Ljubljanában zajló European Food Summitra, mely a fenntartható élelmiszerhasználatról szóló diskurzus egyik legfontosabb platformja. Fenyő Nándor commis chef munkáját a zsűri S.Pellegrino ajándékcsomaggal jutalmazta.