
A hidratáció tízparancsolata
1.
Egyéni szükséglet
A szükséges folyadékmennyiség egyénenként változik az életkor, nem, fizikai aktivitás, környezeti tényezők és egészségi állapot függvényében. Általánosan egy felnőtt nőnek 2, férfiaknak 2,5 liter víz fogyasztása javasolt naponta.
2.
Kis adagok
Jobb a folyadékot napközben, kisebb adagokban inni, mert így a szervezet folyamatosan és hatékonyan tudja azt hasznosítani és ezáltal sejtjeink, létfontosságú szerveink számára is folyamatosan biztosított az optimális vízmennyiség.
3.
Ételek is számítanak
A szervezet vízellátását italok, az ételek nedvességtartalma és az anyagcserefolyamatok során képződő víz biztosítja. A magas víztartalmú ételek, élelmiszerek, mint például a zöldségfélék, gyümölcsök, levesek, joghurtok nedvességtartalma is hozzájárul a szervezet hidratáltságához.
4.
Éjszakai szükséglet
Éjszaka kevesebb folyadék kell a szervezetnek, ám az éjszakai vízigényünket olyan tényezők is befolyásolhatják, mint a hálószoba hőmérséklete vagy páratartalma. Reggel javasolt egy pohár vízzel indítani a napot.
5.
Túladagolás
A vízbevitelnél nem érvényes a „minél több, annál jobb” elv! A túl sok folyadékbevitel veszélyes lehet. Törekedjünk a kiegyensúlyozott vízfogyasztásra és testünk tényleges szükségleténél alapesetben csak 1-1 pohárnyi mennyiséggel igyunk többet.
6.
Vizelet színe
Általánosságban annyit érdemes inni, amennyit veszítünk. Jó jelző a vizelet színe és mennyisége: ha vizeletünk bőséges és világos színű, elég a folyadékbevitel, ha kis mennyiségű és sötétebb színű, akkor biztosan több vizet kell inni.
7.
Víz az alap
A folyadékbevitel alapja a tiszta víz legyen, például természetes ásványvíz vagy csapvíz. Ezt lehet kiegészíteni natúr teákkal, tejes italokkal, hígított 100%-os gyümölcs- és zöldséglevekkel, alkalmanként üdítőitalokkal.
8.
Nem kell a túl édes
Az italokat lehetőleg ne, vagy csak mértékkel édesítsük. A túl sok cukor feleslegesen növeli az energiabevitelt, és rossz hatással van testsúlyunkra és fogaink egészségére.
9.
Sportnál jöhet az édes is
45 percnél hosszabb, intenzív edzés esetén szükség lehet arra, hogy az innivalónk a vízen kívül mást, például elektrolitokat és gyorsan felszívódó szénhidrátokat is tartalmazzon.
.
10.
Veszélyes helyzetek és csoportok
A hidratációra különösen fontos figyelni időseknek, gyermekeknek, várandós vagy szoptató nőknek, betegségek esetén, megerőltető fizikai munka vagy sportolás közben, illetve meleg környezetben.
Vízfajták
| Vízfajta | Eredet | Összetétel | Kezelés | Felhasználás |
|---|---|---|---|---|
| Palackozott "babavíz" (csecsemőtápszer készítésére alkalmas természetes ásványvíz) |
Védett földalatti forrás, amely természetes ásványvízforrás-tanúsítvánnyal rendelkezik és szerepel az EU hivatalos jegyzékében * | Összes oldott szilárdanyag-tartalom max. 650 mg/l és 30 mg/l sótartalom | Tilos kémiailag kezelni vagy fertőtleníteni plusz minőségbiztosítási folyamatok garantálják az eredendő tisztaságot | Bébiétel készítéséhez 12 hónapnál fiatalabb csecsemők számára forralás nélkül adható |
| Palackozott természetes ásványvíz | Védett földalatti forrás, amely természetes ásványvízforrás-tanúsítvánnyal rendelkezik és szerepel az EU hivatalos jegyzékében * | Változatlan ásványianyag- és nyomelemtartalom állandó és garantált összetétel, a csomagoláson feltüntetve | Tilos kémiailag kezelni vagy fertőtleníteni minősége rendszeres ellenőrzésekkel garantált | Emberi fogyasztásra |
| Gyógyvíz | Védett földalatti forrás, amely természetes gyógyforrás tanúsítvánnyal rendelkezik ** | Oldott szilárdanyag-tartalom min. 1 g/l vagy CO2-tartalom min. 1 g/l vagy az egészség szempontjából fontos elem tartalma. | Tilos kémiailag kezelni vagy fertőtleníteni minősége rendszeres ellenőrzésekkel garantált | Gyógyászati célokra, orvosi javallatra |
| Palackozott (tisztított) ivóvíz | Földalatti és felszíni forrásból *** | A forrástól függően eltérő összetétel a víz eredete és összetétele nem szerepelhet a csomagoláson | Fizikai-kémiai kezelés megengedett minősége rendszeres ellenőrzésekkel garantált | Emberi fogyasztásra |
| Otthoni berendezéssel szűrt csapvíz | Bármilyen forrásból (felszíni, talajvíz vagy kevert víz) *** | A forrástól függően eltérő összetétel | Szűrő fizikai-kémiai kezelés | Emberi fogyasztásra |
| Csapvíz | Bármilyen forrásból (felszíni, talajvíz vagy kevert víz) *** | A forrástól függően eltérő összetétel a víz összetételére és kezelésére vonatkozó információk a teljes ellátott terület átlagában adják meg | Fizikai-kémiai kezelés és fertőtlenítés történik, többnyire klórral | Emberi fogyasztásra és minden más célra alkalmas |
| Szürkevíz | Bármilyen forrásból (felszíni, talajvíz vagy kevert víz) | Fekáliát, wc-vizet nem tartalmazó, de szennyezett víz (pl. mosdó vize) | Nem kezelik | Nem emberi fogyasztásra szánt öntözésre, tisztításra alkalmas |
| Feketevíz | Bármilyen forrásból (felszíni, talajvíz vagy kevert víz) | Magas koncentrációban tartalmaz szerves anyagokat (pl. kórokozók, baktériumok, vírusok) | Szennyvíztisztító telepen szükséges ártalmatlanítani | Nem használható |
* 65/2004. (IV. 27.) FVM–ESzCsM–GKM együttes rendelet a természetes ásványvíz, a forrásvíz, az ivóvíz, az ásványi anyaggal dúsított ivóvíz és az ízesített víz palackozásának és forgalomba hozatalának szabályairól
** 509/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet a természetes gyógytényezőkről
*** 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről & 5/2023. (I. 12.) Korm. rendelet az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről
Videók
Nézd meg az alábbi videókat, ha még többet szeretnél tudni az ásványvíz keletkezéséről és a hidratációról!
Az ásványvíz palackozását bemutatja Molnár Sára Janka, fizikus.
Hidratációs tanácsok dr. Toldy-Shedel Emil kardiológustól.

Magyarország ásványvíz-nagyhatalom
Hazánk Európa egyik leggazdagabb természetes ásványvízlelőhelye, ahol a Kárpát-medence kedvező geológiai adottságai kiváló minőségű, szennyeződéstől mentes ásványvizeket rejtenek a föld alatt. A történeti feljegyzések szerint már évezredek óta ismerték hazánk ásványvizeit, és őseink szívesen fogyasztották ezeket a frissítő, természet adta italokat.
Magyarország 178 hatóságilag elismert ásványvízlelőhelyével előkelő helyet foglal el a kontinens nagy múltú ásványvizekkel rendelkező országai között, hiszen Franciaországban például 155, Spanyolországban pedig 166 elismert lelőhelyet tartanak nyilván.

Keletkezés
A természetes ásványvíz eredendően tiszta, hiszen föld alatti, védett vízadó rétegekből származik, ahol az apró vízcseppek évezredek alatt jutottak el a kőzetek mélyébe, és az ásványi anyagok parányi részecskéivel gazdagodva alakultak hatalmas, természetes ásványvízkészletekké.
Mivel ezek az ásványvizek történelem előtti időkben keletkeztek és mélyen, kőzetrétegek védelmében találhatók, palackozásuk pillanatában biztosan mentesek a modern civilizáció ártalmaitól. Nem tartalmaznak vegyszereket, gyógyszermaradványokat, hormonokat vagy mikroplasztikot – szemben sok mai élelmiszerrel, köztük a csapvízzel.

Minőségbiztosítás és palackozás
Csak azok a vizek minősülnek természetes ásványvíznek, amelyek megfelelnek a törvény szigorú előírásainak: garantáltan védett vízadó rétegből származnak, eredendően tiszták és szennyeződésmentesek, nem estek át semmilyen kezelésen, állandó összetétellel rendelkeznek és helyben palackozzák őket.
Az ásványvíz az utolsó olyan élelmiszer, amely eredeti formájában kerül palackozásra: nem tartalmazhat adalékanyagot, tartósítószert, fertőtlenítőt. A palackozás emberi kéz érintés nélkül, zárt rendszerben, steril körülmények között történik.
A gyártás legnagyobb kihívása tehát az, hogy a föld mélyén rejlő természeti kincset változatlan formájában juttassa el a fogyasztókhoz. A Szentkirályinál ezt optimalizált folyamatokkal és folyamatos minőségellenőrzéssel biztosítjuk, amit az ISO 9 001, 14 001, 22 000 és 45 001 szabványok szavatolnak.

Ásványi anyagok
Minden ásványvíz egyedi és állandó ásványi-anyag összetétellel rendelkezik, ezeknek az ásványoknak kedvező élettani hatásuk van. A Szentkirályiban van például:
- Kálcium – a csontok és fogak legjobb barátja, miközben hozzájárul az izmok és idegek harmonikus működéséhez
- Magnézium – segít megőrizni a nyugalmat a rohanó napokban, támogatja a szívet és csökkenti a fáradtságérzetet
- Nátrium – nélkülözhetetlen a sejtek folyadékháztartásához, ugyanakkor alacsony mennyiségben van jelen, így a Szentkirályi vérnyomásbarát választás
- Kálium – a szívritmus és az idegrendszer kiegyensúlyozott működésének kulcsa
- Hidrogén-karbonát – természetes lúgosító hatásával segíti az emésztést és támogatja a szervezet sav-bázis egyensúlyát
- Szulfát – elősegíti az emésztési folyamatokat és támogatja a szervezet természetes méregtelenítését
- Klorid – hozzájárul a megfelelő emésztéshez és a sejtek egészséges vízháztartásához
Részletes információért olvassa el a Jelölési rendeletet!

Víz és egészség
A víz a szervezetünk alapvető alkotó eleme: minden sejtünk tartalmaz vizet, és benne zajlanak az anyagcsere-folyamatok. A folyadék nélkülözhetetlen az egészség szempontjából, mert részt vesz az emésztésben és a tápanyagok lebontásában, segíti a tápanyagok sejtekhez és szövetekhez juttatását, eltávolítja a szervezetből a felesleges anyagokat, szabályozza a testhőmérsékletet és fontos a vérnyomás egyensúlyának fenntartásában.
A vér több mint 80%-a, az agy és az izmok körülbelül 75%-a, a csontok 20%-a vízből áll, és egy egészséges felnőtt testében a víz a testtömeg 50–60%-át teszi ki.
Napi folyadékszükséglet
A szervezet megfelelő működéséhez elengedhetetlen a rendszeres és megfelelő hidratáció. A folyadékhiány csökkenti a fizikai és szellemi teljesítményt, fáradtságot, fejfájást vagy ízületi fájdalmat okozhat, tartós hiány esetén pedig súlyosabb problémák is kialakulhatnak.
A test folyadékot veszít a bőrön és a tüdőn keresztül, vizelettel és széklettel, a kisgyermekek és az idősek különösen érzékenyek a dehidratációra.
Átlagos fizikai aktivitás mellett egy felnőttnek napi kb. 2-2,5 liter folyadék fogyasztása ajánlott, elsősorban ásványvíz formájában, amely ásványianyag- és nyomelemtartalmának, valamint állandó összetételének köszönhetően ideális a napi folyadékbevitel biztosítására. Kalkulátorunk segítségével tudd meg, hogy neked mennyi folyadékra van szükséged naponta!
ÁSVÁNYVÍZ-KALKULÁTOR
Add meg magasságod, testsúlyod, életkorod, valamint nemed, és ásványvíz-kalkulátorunk kiszámolja a számodra optimális napi ásványvízmennyiséget!
