Büszkeségeink – Szentkirályi Tehetségprogram 2021

Szentkirályi Tehetségprogram Büszkeségfal

A Szentkirályi Tehetségprogram Büszkeségfalát azzal a céllal hoztuk létre, hogy tisztelegjünk a Tehetségprogram olimpiai sikereket elért győztesei előtt. A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával létrehozott program fő célja a kiemelkedően eredményes fiatal sporttehetségek támogatása, hosszú távon pedig a magyar olimpiai aranyérmek gyarapítása. Ezért különösen nagy öröm nekünk, hogy négy korábbi nyertesünk is olimpikonná vált. Tekintsétek át ti is a fiatal sportolók útját a kezdetektől az első olimpiai szereplésükig!

PUSZTAI LIZA • TOKIO 2020

Liza kilencéves korában édesanyja kezdeményezésére próbálta ki a vívást, amibe azonnal beleszeretett és évek óta töretlen lelkesedéssel készül minden egyes megmérettetésre. 2017-ben, mindössze tizenhat évesen, bekerült a felnőtt válogatott keretébe, ahol egyéniben bronzérmet szerzett. A 2018-as Buenos Airesben megrendezett ifjúsági olimpián egyéniben és vegyes csapatban is aranyérmes lett. A következő évben is hatalmas sikereket ért el, ugyanis a junior világbajnokságon csapatban első helyen végzett, a junior Euróba-bajnokságon pedig egyéniben első, csapatban pedig harmadik helyezést ért el. Szintén 2019-ben csapatban ezüstérmes lett az Európa-bajnokságon. A fiatal sportolót 2018-ban és 2020-ban az év magyar női vívójává választották. A női kardválogatott a 2021 márciusában megrendezett budapesti világkupaversenyen kvalifikálta magát a tokiói olimpiára, amelyen Liza egyéni női kardban a 9. helyen, csapatban pedig a 8. helyen végzett.

KISS PÉTER PÁL • TOKIO 2020

2011-ben egy vírus támadta meg Péter gerincvelőjét, amelynek következtében mellkas alatt lebénult. A kajakozást a mozgásjavító általános iskolában próbálta ki először: a sport eleinte tehernek tűnt, ám az első nyílt vízi dunai edzés után igazi szerelem lett számára. Lehengerlő elszántságának köszönhetően 14 évesen már versenyeken is indult, az eredmények pedig hamar záporozni kezdtek. 2018-ban két magyar bajnoki bronzéremmel gazdagodott, amelyet 2019-ben egy magyar bajnoki aranyérem, egy Európa-bajnoki, illetve egy világbajnoki cím követett. Az ifjú sportoló remek eredményeit 2019-ben Az év fogyatékos férfi sportolója díjjal ismerték el. 2020-ban és 2021-ben Péter összesen három újabb világbajnoki és egy Európa-bajnoki címet szerzett a parakajak világkupákon és kontinentális versenyeken, így egyenes volt az út Tokióig. A fiatal kajakos paralimpiai rekordidővel jutott a döntőbe az ötkarikás játékokon, ahol a várakozásoknak megfelelően aranyérmet szerzett, ezzel ő lett a sportág legfiatalabb magyar paralimpiai bajnoka.

NÉMETH NÁNDOR • TOKIO 2020

Nándor a testvére hatására kezdett úszni, nyolcéves kora óta versenyszerűen sportol. Céltudatos fiatal, aki csakis önmaga miatt versenyez, ezért a legnagyobb motivációt saját magától és nem a külvilágtól nyeri. 2017-ben a budapesti úszó világbajnokságon 4×100 méteres gyors váltóban harmadik helyezést ért el. Ugyanebben az évben az indianapolisi ifjúsági világbajnokságon két alkalommal is a dobogó legfelső fokára állhatott: a 4×100 és a 4×200 méteres gyors váltóban is első helyen végzett csapattársaival. Két évvel később 100 méter gyorson hatodik helyezést ért el a dél-koreai világbajnokságon. Gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy kijutott a tokiói olimpiára, ahol 100 méter gyorson nyolcadik helyen végzett, miután országos csúccsal jutott a döntőbe. A magyar férfi 4×100-as gyorsváltó csapat tagjaként pedig szintén országos csúccsal az ötödik helyen végzett.

VARGA ÁDÁM • TOKIO 2020

Ádám sportkarrierje az úszással kezdődött hatéves korában, azonban néhány év után kajakra váltott. A kezdeti hobbi hamar versenyszerű sporttá alakult. Ifjúsági sportolóként tizennégy alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán mind egyéni, mind pedig páros vagy csapathajóban, 500, 1000 és 4000 méteres számokban is. Egyik legnagyobb utánpótláskorú sikere, hogy a 2017-es minszki ifjúsági világbajnokságon 1. helyezést ért el egyéniben, 500 méteren. A 2019-es U23-as világbajnokságon 1000 méteren négyesben második, egyéniben pedig harmadik lett. 2020-ban szintén harmadik helyen végzett a kajak-kenu világkupán. Az olimpiára történő hosszú és megfeszített felkészülés meghozta gyümölcsét, Ádám ugyanis második helyen végzett egyéniben 1000 méteren Tokióban. Elmondása szerint itthon még a harmadik hellyel is kiegyezett volna, az ezüstérem azonban hatalmas örömöt szerzett neki.