Tehetségeink

Kiss Péterkajak kenu

KÜLÖNDÍJAS

A különdíjas Péter 2011-ben egy vírus következtében mellkastól lefelé lebénult. A rehabilitáció után mozgásjavító általános iskolában folytatta tanulmányait, itt ajánlották neki a kajakozást. Eleinte nem lelkesedett az ötletért, ám mégis kitartott, és az első nyílt, Dunán tartott edzés során végleg beleszeretett a sportágba. Az edzője bíztatására aztán 14 évesen versenyszerűen kezdett kajakozni, hamarosan pedig már magyar bajnoki arany- és bronzérmét ünnepelhette. A 2019-es évben eljött az idő, hogy nemzetközi színtéren is megmérettesse magát: ennek eredményeként első külföldi utazásáról Európa-bajnokként térhetett haza. 2020-ban és 2021-ben három világbajnoki és egy Európa-bajnoki címet szerzett a parakajak világkupákon és kontinentális versenyeken, így egyenes volt az út Tokióig. A fiatal kajakos paralimpiai rekordidővel jutott a döntőbe az ötkarikás játékokon, ahol a várakozásoknak megfelelően aranyérmet szerzett, ezzel ő lett a sportág legfiatalabb magyar paralimpiai bajnoka. 2023-ban megvédte világbajnoki címét 200 méteren, ezzel együtt pedig kvótát szerzett a párizsi paralimpiára. Kis Péter Pált 2019, 2021 és 2022 után, 2023-ban negyedszer választották meg az év fogyatékos férfi sportolójának.